Programlehetőségek Siófok közelében: Felsőörs

Amennyiben valami igazán tartalmas kikapcsolódást szeretnénk magunknak a siófoki programok mellett, akkor érdemes ellátogatni Felsőörsre, a Balaton egyik legismertebb északi kapujához, ami Siófoktól alig félórányi autóútra található.

Felsőörs elsőként 1269-ben tűnik fel, miután az egykori Örs nevű királyi föld három részre szakadt, és lett belőle Alsóörs, Felsőörs, valamint Lovas. Már ekkor is itt állt a település jellegzetességének számító kőpalota, amit a helyiek a mai napig Miske palotája néven ismernek.

A település az 1500-as évek közepétől a törökök fennhatósága alá kerül, az 1700-as években pedig szinte teljesen kipusztítja a pestisjárvány.

A falu egyik leghíresebb szülötte Pápay Sámuel nyelvész és irodalomtörténész, aki 1770. március 8-án látta meg a napvilágot. Az ő nevéhez köthető a Magyar literatúra esmérete című mű, ami az első magyar nyelven megírt és rendszerezett irodalomtörténet, a magyar irodalom egyik legfontosabb forrása, ami mellett a szerző a polgári közigazgatás és a törvények magyar nyelvű szótárát is megalkotta.

A falu református temetőjében igazi forradalmárok és hősök sírjait láthatjuk az 1800-as évek közepéről és végéről, így Kovács D. István közhonvéd, a Kmetty hadosztály híres tűzmestere, és Körössy Imre honvédtiszt is itt nyugszik.

A falu nem csak csodálatos fekvése, hanem számtalan történelmi látványossága miatt is érdemes a felkutatásra.

Legfontosabb látnivalói között találjuk a Felsőörsi prépostági templomot a román korból, a prépostsági épületet, a Forrás-hegyi bemutatóhelyet, a Követ kúriát – ami ma fogadóként üzemel –, a református templomot, de kiemelkednek még a római kori villamaradványok és Lovasi őskőkori festékbányájának régészeti lelőhelye.