A fészkesvirágzatúak családjába tartozó búzavirág az egyik legjobban ismert, hazánkban is őshonos virágfajta, amelyet gyógynövényként csak nagyon kevesen ismernek és alkalmaznak, márpedig a népi gyógyászat bizony évszázadokon keresztül sikeresen alkalmazta bizonyos esetekben.

A búzavirág onnan kapta a nevét, hogy jellemzően nagy mennyiségben fordul elő búza- és más gabonafélékkel együtt, így akár árpa, zab, de akár még rizs mellett is nagy mennyiségben növekszik közönséges vetési gyomként. A selymes szőrű levelekkel ellátott, jellemzően kékes színű virág – létezik rózsaszín és fehér színű változata is – jellemzően júniustól augusztusig virágzik.

Kedveli a száraz, köves, homokos helyeket. A búzavirág esetében a gyógyhatás elérésének érdekében a kékes virágzatot gyűjtik be, amelyeket fénytől védett helyen szárítanak és tárulnak is. Nem szabad kifakítani őket, mert akkor kimegy belőlük az értékes festékanyag, ami a vizsgálatok szerint a növény gyógyító hatását is adja.

A búzavirág gyógyhatásait kevés tudományos kutatás vette eddig górcső alá, ennek megfelelően csak a népi gyógyászatban megfigyelt tapasztalatok a mérvadóak vele kapcsolatban. Ennek megfelelően a búzavirágot évszázadokon át használták vizelethajtó teaként, de önállóan ritkán, inkább csak más gyógynövényekkel keverve.

Acetilénszerű szénhidrogénjeinek és alkaloidjainak köszönhetően kiválóan alkalmazható hasmenéses állapotok enyhítésére, vizes kivonata pedig a kórokozó baktériumok fejlődésében nyújt megfelelő védelmet úgy, hogy a bélflórát egyáltalán nem befolyásolja.

A belőle készült főzetek rendszerint keserűek, ezt az ízt az olyan alapanyagok adják, mint a knicin, ami étvágyjavító hatással is rendelkezik.