A dió az egyik legrégebb óta használt gyógynövényünk, amelyet sokan csak csonthéjas gyümölcsként fogyasztanak, márpedig gyógyhatásai miatt is érdemes megismerkedni felhasználási módjával.

Mindezt elsődlegesen azért, mert kiváló összehúzó hatása mellett enyhén fertőtlenít, de képes a hasmenéses állapotok kezelésére is, sőt mi több, bizonyos bőrgyógyászati problémák kezelésében fürdők vagy borogatások formájában is alkalmazható, főként kiütések vagy lábszárfekély esetén, de a nehezebben gyógyuló sebekre is megfelelő.

Magvaiból hidegen sajtolt, zsíros olaj készíthető, ami rengeteg értékes, telítetlen zsírsavat tartalmaz, amiből érelmeszesedés ellen, vagy a vénák és az erek egészségének érdekében naponta 2-3 kávéskanálnyival érdemes fogyasztani.

A diót azonban a leghatásosabban gyulladás-gátló szerként alkalmazhatjuk! Belsőleges formában kitűnő a mandula- és az orrmandula gyulladás kezelésére, de vastag- és vékonybél gyulladásra, gyomorhurutra, bélférgességre is kitűnő. Cisztát vagy miómát külsőlegesen és belsőlegesen egyaránt képes gyógyítani, mindemellett étvágyat javít és vért tisztít.

Használható külsőleg a szem tisztítására is, de kúraszerűen soha nem szabad hat hétnél tovább alkalmazni naponta.

A népi gyógyászat egykoron a diófa szinte minden elemét felhasználta, így például nem csak a dióbelet, hanem a termés burkát és a termést elválasztó belső, fás falat is a főzetek egyik alapjának tekintették. A diónak felhasználják még továbbá a zöld burkát is, de gyógyteát leginkább a leveléből készíthetünk.

Termésében rengeteg vitamin és ásványi anyag bújik meg, így magnézium, foszfor, vas, kalcium, A-, E- és B-vitaminok. A fentieken kívül ajánlott továbbá angolkórra, tüdőbajra, valamint nyirokrendszeri betegségek kezelésére is, de egykoron a lépfenét is kúrálták vele.