Nyitott Balaton borkereső játék Siófokon

Siófok igen közkedvelt üdülőcélponttá nőtte ki magát, hiszen a Balaton partján elterülő, csodás adottságokkal és gyönyörű látványosságokkal rendelkező város számos jobbnál jobb szállást és programlehetőséget kíván a pihenni vágyók számára. Amellett hogy megmártózunk a magyar tengerben, vagy romantikus sétákat teszünk a Balaton-parton, kedvünkre válogathatunk a város önkormányzata által rendezett programok közül.

Idén is megrendezésre kerül a Nyitott Balaton programsorozat, melynek keretében számos izgalmas eseménynek lehetünk részesei. Október 17. és 19. között minden nap kalandos játékra invitálnak bennünket a szervezők. Minden nap elrejtenek egy borítékot Siófok egy bizonyos pontján, nekünk pedig az lesz a feladatunk, hogy megtaláljuk azokat, lefotózzuk a benne lévő lapot, majd a saját Facebook oldalunkon osszuk meg, megjelölve a bejegyzésben a Nyitott Balaton Facebook oldalát is.

Ezek után nem kell mást tennünk, csupán befáradni a siófoki Tourinform irodába, ahol a megosztott bejegyzést és a megtalált borítékot felmutatva ajándékban részesülhetünk!
Fontos azonban megemlíteni, hogy a játékban természetesen csak a 18. életévét betöltött személyek vehetnek részt.

A Tourinform iroda Siófokon a Fő tér 11. cím alatt található a Víztoronynál. A játék ideje alatt minden nap 8:00-tól 16:15-ig tart nyitva, várva a szerencsés megtalálókat.
A játékkal kapcsolatos segítségekért érdemes felkeresnünk a meghirdetett eseményt, vagy a Hello Siófok Facebook oldalát, ahol számos útmutatással kedveskednek a játszani vágyóknak.

Megéri tehát kalandos kincskereső túrára indulnunk, vagy csupán nyitott szemmel járni a várost, hátha mi lehetünk a szerencsés megtalálók, akik jutalomban részesülhetnek. Így nem csak a hely látványosságait csodálhatjuk meg, vagy meghitt helyeket ismerhetünk meg, hanem emellett még egy ízletes üveg borral is gazdagabbak leszünk, melyet este nyugodtan elfogyaszthatunk otthonunkban vagy szálláshelyünkön.