Programok Siófok közelében: Egyházzenei Fesztivál az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal

Aki rajong az egyházi zenéért, az hamarosan egy igencsak tartalmas, különleges és egyben minőségi előadáson vehet majd részt, ha ellátogat május 21-én, azaz pénteken este 19 órakor Veszprémbe, azonm belül is a mindenki által jól ismert Szent Margit Templomba, ahol idén is megrendezésre kerül az Egyházzenei Fesztivál.

Mindez az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus közbenjárásával, aminek jóvoltából sokan talán hónapok óta most először hallgathatnak élőzenét, még ha csak egy templom falai között is. Illetve nem is akármilyen repertoárral, hiszen a fesztivál részeként a régi zene nagymestereinek hangversenyei kerülnek felidézésre, méghozzá minden téren autentikus formában.

A Veszprémbe látogatóknak így lehetőségük nyílik élőben meghallgatni majd az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus mellett olyan kiváló szólistákat, mint Szutrély Katalin – szoprán, Pintér Ágnes – szoprán, Balogh Eszter – alt, Megyesi Zoltán – tenor, Melkovics Zoltán – basszus és Najbauer Lóránt – basszus.

A műsort Vashegyi Györgyi vezényeli majd, akinek a közbenjárásával olyan klasszikusok csendülnek majd fel a veszprémi Szent Margit Templom falai között, mint F. B. Conti: Missa Sancti Pauliája, vagy Vivaldi: Gloriája, melyek így név alapján sokaknak talán semmit sem mondanak, de amint felcsendülnek az egyes tételek, garantáltan ismerős dallamokba botolhat majd mindenki.

A belépőjegy-köteles eseményre természetesen különféle kedvezményeket érvényesíthetnek majd az érdeklődők, így például a Filharmónia Magyarország bérletesei itt is rögtön 20 százalék kedvezményt kapnak, de a diákok és a nyugdíjasok szintén 10 százalék kedvezményre jogosultak.