Programok Siófok közelében: Tudatos Kalandorok Tihanyban

Aki hisz a lélekben és a lelki feltöltődésben, annak a siófoki programok mellett most egy igazán különleges eseményt ajánljunk figyelmébe a közeli Tihanyban március 5. és március 7. között, melynek részeként igazi újjászületésben lehet majd részünk.

A Tudatos Kalandorok Tihanyban névre keresztelt esemény részeként garantáltan fel kell tennünk majd magunknak a nagy kérdést: képesek vagyunk elfelejteni és elengedni a régit azért, hogy újat teremthessünk helyette? Milyen megújulásra van szükségünk ahhoz, hogy azzá válhassunk, akivé eddig nem mertünk?

Ezekre a kérdésekre találhatunk választ a tihanyi őslevendulásban, mely nemcsak természeti csodának nevezhető hazánkban, az ország egyik legszebb helyének, hanem mindemellett pont március elején tündökölhet teljes pompájában, miközben a Tihanyi Apátság lábánál részesülhetünk az újjászülető energiából, melyet a levendulás mellett a Balaton közelsége is megtámogat.

Az esemény három teljes napon át tart majd, a helyszínen pedig három facilitátor is ott lesz, akiktől lehetőségünk nyílik kérdezni, illetve a megvásárolható alapcsomagokon felül egyéni kezeléseket kérni. A három nap során folyamatosan mennek majd a programok, egymással párhuzamosan is annak érdekében, hogy garantáltan megtaláljuk számításainkat.

A workshopok részeként lehetőségünk nyílik elsajátítani a tudatos választás, a tudatos inspiráció tudományát, a szavakon túli kommunikáció lehetőségeit, sőt a pénzügyi helyzetünket is módosíthatjuk, így az esemény egyfajta befektetésként egyaránt tekinthető. Persze, aki szeretne, az egyszerű tudatos légzésgyakorlatokat is elsajátíthat majd az esemény részeként!