Programok Siófok közelében: Vintage Lady run, bike, tour a Balatonnál

Miután lassan itt a nyár, és hónapokon keresztül be voltak zárva, egyre többen indulnak meg a szabad ég alá, így a siófoki programok részeként most mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy részt vehessen egy különleges, a testet és a lelket egyaránt megmozgató, illetve tréningező eseményen való részvételre.

A Vintage Lady run, bike, tour esemény május 22-én kerül megrendezésre – korábban csúsztatott időpontról –, mely a Red Hot Run Group Vintage sportnapjaként lesz tető alá hozva a Balaton parton, méghozzá az egyik legkülönlegesebb stílus, a vintage jegyében megrendezve az egészet.

Az esemény lényege, hogy adott lesz egy teljesítendő táv, amit az indulók gyakorlatilag szinte bármilyen formában legyűrhetnek. Futhatnak, sétálhatnak, tehát gyakorlatilag túrázhatnak, de akár tekerhetnek is, ha valaki kerékpáron, esetleg más testmozgásra alkalmas járművön szeretné élvezni a kikapcsolódást.

Klasszikus versenyzés itt és most nem lesz, sem szintidő, így kezdők és haladók egyaránt bátran csatlakozhatnak az élményhez, aminek részeként 5-, 10- és 21 kilométeres távokat lehet teljesíteni. A futók számára lesz kijelölt rajt délután 13 órakor, de a kerékpárosok és a túrázók egész nap folyamatosan indulhatnak.

A rajtcsomagok már délelőtt 11 órától kiosztásra kerülnek, amiben Vintage mintás póló, konferencia táska, vintage érem, nyakpánt, toll és piperetükör is megtalálható lesz. A vírushelyzet miatt a szervezők gondolnak azokra, akik nem tudnak személyesen ellátogatni a helyszínre. Esetükben virtuálisan, hazai pályán is teljesíthető lesz a távolság, amihez szintén lehet rajtcsomagot igényelni.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak, különösen annak fényében, hogy a Balaton legszebb kilátójánál lesz a távok fordítópontja, ahonnan az egész magyar tenger belátható hosszában, miközben a kerékpárosok számára kijelölt, aszfaltozott biciklis út áll a rendelkezésére a távok teljesítéséhez.