Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

A siófoki programokhoz kapcsolódó elfoglaltságok szervezéséből gyakran veszi ki a részét a Balaton fővárosában üzemelő állatmenhely is, így a sok kellemes elfoglaltságért, a rengeteg emlékért vagy éppen a simogatható állatokért most itt az ideje, hogy mi is tegyünk valamit.
Ennek apropójából szerveződik egy adománygyűjtés a siófoki menhely állatainak, amire február 9-én, azaz most szombaton immáron hagyományos jelleggel kerül sor a városi Tesco parkolójában délelőtt 9 órai kezdettel, egészen 14:30-ig bezárólag.
Érdekesség, hogy idén már nemcsak közvetlenül a siófokiak, illetve az itt pihenők tudnak segíteni, hanem a balatonbogláriak is, lévén az ottani Tesco parkolójában szintén lesz adománygyűjtés reggel 8 órai indulással, aminek a központi célja bár a segítségnyújtás lesz, azonban a szervezők célja, hogy egy közösségi napot szervezzenek, ezáltal a segítségnyújtás mellett az állatbarátok együtt tölthessenek egy kis időt, beszélgethessenek egymással és egy kis kommunává kovácsolódjanak. Az érkezők természetesen a menhely munkatársaival is beszélgethetnek, tanácsokat kérhetnek a felelős állattartásról, vagy csak úgy általában az állatokról.
A szervezők külön kiemelték, hogy ezúttal nem anyagi támogatást várnak, hanem valóban a menhely állatai által hasznosítható dolgokat, leginkább kutya- és macskatápot, konzervet, tésztát, vitaminokat és táplálék-kiegészítőket, kapcsolódó kutyás és macskás felszereléseket, tálakat, nyakörveket, hámokat, pórázokat, fésűket és macskaalmot.
Mindemellett szükség lenne még a menhely működéséhez, de sokkal inkább az állatok kényelméhez játékokra, samponokra és tisztítószerekre, takarítóeszközökre, de élősködők ellen használható készítményekre is. Ezen felül a menhely üzemeltetői szívesen fogadnak olyan, már nem használt ágynemű huzatokat, plédeket és lepedőket, melyek jó állapotban vannak ahhoz, hogy kutyákat és macskákat védjenek a hidegtől.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A korábbi évekhez hasonlóan idén is több esemény kapcsolódik a siófoki programok részeként a magyar költészet napjához, aminek apropóján április 10-én, azaz most pénteken a legkisebbeket is szeretnék megcélozni a [...]
Ismét egy különleges performanszra készül a siófoki programok részeként a helyi illetőségű Egerszegi Akusztik zenekar, akik a költészet napja alkalmából április 9-én, azaz most csütörtökön egy exkluzív koncertet adnak majd [...]
Természetesen Veszprém sem marad ki a húsvéti eseményekből, így ha a siófoki programok mellett egy kis levegőváltozásra vágyunk, április 4-én, azaz szombaton már délelőtt érdemes lesz átutazni a megyeszékhelyre, azon [...]
A korábbi évekhez hasonlóan idén is több esemény kapcsolódik a siófoki programok részeként a magyar költészet napjához, aminek apropóján április 10-én, azaz most pénteken a legkisebbeket is szeretnék megcélozni a [...]
Ismét egy különleges performanszra készül a siófoki programok részeként a helyi illetőségű Egerszegi Akusztik zenekar, akik a költészet napja alkalmából április 9-én, azaz most csütörtökön egy exkluzív koncertet adnak majd [...]


