Siófoki programok: Biróné Sinka Márta könyvbemutatója

Aki szereti a kortárs irodalmat, ami gyakran hajlik erőteljes filozófiába, akkor annak érdemes lesz a siófoki programok részeként ellátogatni a Marcipán Cukrászdába – Siófok, Fő utca 174-176 –, ahol Biróné Sinka Márta mutatja be legújabb írását.

A november 27-én, szombaton délután 13 és 18 óra között megrendezésre kerülő esemény a Bíromakönyvem Életem Leckéi címmel jelent meg, melyet Márta siófoki lakosként írt meg, és nagy szeretettem mutatja be a végeredményt – közel sem csak a többi helyi lakosnak, hanem bárkinek, aki érdeklődik a munkája után.

A mű arról a helyzetről szól, amikor az élet túlzottan is megleckéztet, és teljesen kilátástalannak tűnik minden. Ilyenkor két út van, vagy végleg elbukunk, vagy talpra állunk. Utóbbiban hinni kell, amit a szerző maga is képvisel, hiszen ő maga is megjárta a poklok poklát, mégis sikerült talpra állnia.

Innen született az Életem Leckéi könyvcím, mely az ő igaz történetét dolgozza fel, és az érdeklődők a cukrászdában személyesen is beszélgethetnek az írónővel a mű üzenetéről, az abban olvasott tanulságokról.

Természetesen a könyv a helyszínen meg is lesz vásárolható, így ha szeretnénk megismerni egy kislány szívszorító történetét, hogy miként vált belőle értékes felnőtté, akkor mindenképpen ott a helyünk a bemutatón.