Siófoki programok: Hámori Gabriella – Gyarmati Fanni naplója előadás

Aki az elmúlt hónapok bezártsága után szeretne egy igazán különleges és minőségi színházi előadást látni, mely nem is annyira színházi, mint inkább egyfajta különlegesség, annak érdemes lehet követni a siófoki programokon belül a Kálmán Imre Kulturális Központ galéria teraszán megrendezésre kerülő eseményeket.

A kérdéses helyszínen ugyanis szabadtéren, nagyon kellemes virágos és zöldfüves közegben, hintákkal tarkítva találhatnak önmagukra a költészet kedvelői. A helyszínen júliusban indultak el, de inkább indultak ismét útnak a kapcsolódó események, így július 2-án például Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész estjét ismerhették meg az érdeklődők A szív játékai címmel.

A folytatás azonban hasonlóan izgalmasnak ígérkezik! Július 9-én, pénteken este 19 órakor ugyanis Hámori Gabriella sajátos előadása kerül színpadra Gyarmati Fanni naplója címmel, mely sokak szerint – kicsit túlzóan – az elmúlt esztendők egyik legnagyobb irodalmi szenzációjaként számon tartott Radnóti Miklósné naplója alapján készült, mely 1935 és 1946 között íródott.

A naplók kiadásával gyakorlatilag egyazon időpontban jött a gondolat Hámori Gabriellának, hogy ebből a különleges irodalmi műből egy saját előadást készítsen. Ennek az eredményét láthatja most a közönség, méghozzá Seres Tamás rendezésében, illetve a FILC saját produkciójában.

A KIKK galéria teraszát egyébiránt érdemes lehet a jövőben is figyelemmel kísérni, hiszen folyamatosan megrendezésre kerülnek errefelé a különféle előadások, így legközelebb július 23-án, pénteken este 19 órakor például Für Anikótól láthatjuk majd az Üveggolyót, mely szintén egy különlegességnek ígérkezik.