A minőségi balettelőadások kedvelőinek legnagyobb örömére a Balaton fővárosának közelébe látogat a Szegedi Kortárs Balett, így a siófoki programok mellett a veszprémi Pannon Várszínház előadásában tekinthetjük meg a Bernarda Alba [...]
Biztosan mindenki ismeri Szenes Iván művészetét. Ha a szerző neve nem is mond semmit, az olyan dalok, mint a Nemcsak a húszéveseké a világ vagy a Kicsit szomorkás a hangulatom [...]
Egyenesen zseniális formában próbálja meg átvészelni a jelenlegi járványhelyzetet a Kálmán Imre Emlékház, akik a siófoki programok részeként igyekeznek legalább digitális formában elfoglaltságot nyújtani az embereknek addig, amíg vissza nem [...]
Amennyiben kedveljük a klasszikus orgonakoncerteket, és szívesen részesei lennénk egy ilyen eseménynek, akkor a siófoki programok mellett látogassunk el Veszprémbe május 15-én, azaz most pénteken, ahol Lords of the Organ [...]
A koronavírus-járvány miatt a legtöbb korábban betervezett esemény módosításra került, de egyre több helyen találják meg a módját, hogy a siófoki programok részeként ismét tartalmas kikapcsolódást vagy elfoglaltságot nyújtsanak az [...]
Bár a tavasznak lassacskán már vége, ha viszont kedveljük az élő koncerteket, akkor a siófoki programok mellett érdemes lehet ellátogatni Tihanyba, ahol az ország egyik legjobb gyermekkórusát hallgathatjuk majd meg [...]
Amennyiben kedveljük az autós találkozókat, netán éppen Ford Focus-tulajdonosok vagyunk, akkor a siófoki programok részeként most érdemes lehet ellátogatni a Balaton fővárosából a majdnem szomszédos Balatonvilágosra, ahol ennek az autótípusnak [...]
Igazi lélekerősítő események várnak azokra, akik az elkövetkezendő napokban a siófoki programok részeként a Balaton fővárosának közelében keresnek elfoglaltságot maguknak, hiszen ezek segítségével lehetőségünk nyílik majd megismerni legbenső énünket. Május [...]
A koronavírus-járvány után lassan ismét elindul az élet a Balaton fővárosában is, így a siófoki programok részeként az egyik első megrendezésre kerülő esemény a VI. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa [...]
A komolyzenei koncertek kedvelőinek legnagyobb örömére a siófoki programok mellett érdemes lehet ellátogatni a Balaton fővárosának közelében fekvő Veszprémbe, ahol a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi téren egy kapcsolódó előadás várja az [...]
Amennyiben kedveljük a színházi előadásokat, akkor itt az idő, hogy a siófoki programok mellett felkerekedjünk, és ellátogassunk a Balaton fővárosának közelében fekvő Veszprémbe, ahol a Pannon Várszínház ismét gondoskodik nekünk [...]
Igazán különleges, mi több, már-már csodaszámba menő események részeseivé válhatunk abban az esetben, ha május első hétvégéjén a siófoki programok mellett ellátogatunk a közeli Veszprémbe, ahol a magyar illúzió legnagyobb [...]











