Kifejezetten érdemes lesz ezen a héten pénteken, azaz január 24-én délután 18 órakor ellátogatni a Kálmán Imre Kulturális Központba, ahol a siófoki programok részeként természetvédelmi előadásra kerülhet majd sor. A [...]
Nem maradnak kapcsolódó események nélkül azok, akik az idei esztendőben is a siófoki programok részeként emlékeznének meg a magyar kultúra napjáról, hiszen nemzetünk óriási kulturális hagyatékát minden évben megidézik a [...]
A rosszidő miatt nagyon nehéz lefoglalni a gyerekeket olyan hasznos elfoglaltsággal, ami érdekes, és rendhagyó is számukra, de a siófoki programok részeként most garantált lesz, hogy legalább néhány órán át [...]
Amennyiben kedveljük a hagyományos értelemben vett komolyzenei koncerteket, akkor a siófoki programok részeként most garantáltan egy különlegességgel indíthatjuk az évet, hiszen újévköszöntő koncerttel folytatódik az évek óta tartó Zenél a [...]
Igazán különleges helytörténeti kiállításra kerül sor nemsokára a siófoki programok részeként, mely azt a célt szolgálja, hogy akár a helyi lakosok, akár az itt pihenő látogatók egy kicsit alaposabban is [...]
Érdemes lesz január második hetében a siófoki programok között elfoglaltságot keresgélni maguknak azoknak, akik szeretik a komolyzenei koncerteket, hiszen a Balaton fővárosába érkezik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Méghozzá egy [...]
Az újév indulásával tovább folytatódnak a tavalyi esztendőben alaposan megismert siófoki programok, melyek részeként nem maradnak Hordozós klub és Papírszínházas délután nélkül sem az érdeklődők, legyenek akár helyi lakosok, akár [...]
Amennyiben kedveljük a művészetet és a kapcsolódó kiállításokat, akkor egy pillanatig se habozzunk, hogy a napokban felkerekedünk, és a siófoki programok mellett szemügyre vesszük azokat a veszprémi tárlatokat, melyek nemsokára [...]
A minőségi koncertek kedvelőinek legnagyobb örömére a siófoki programok mellett érdemes lehet január első teljes hetében ellátogatni Veszprémbe, ahol január 10-én nem kisebb művész érkezik a városba, mint a Boban [...]
Amennyiben egy nagyszerű koncerttel, fennkölt hangulattal, előkelő társaságban, nem mellesleg pedig megfelelő prezentációval szeretnénk megnyitni a 2020-as esztendőt, mely nemcsak egy új év lesz a sorban, hanem egy új évtized [...]
Január első napjaiban sem maradnak kellemes elfoglaltság nélkül azok, akik a siófoki programok részeként szeretnének megtekinteni egy nagyszerű bábszínházi előadást, esetleg egy művészeti kiállítás megnyitójával ütnék el az idejüket. Január [...]
Igencsak változatos előadások várják január első napjaiban azokat a színházrajongókat, akik a siófoki programok részeként szeretnének élvezni néhány nagyszerű produkciót látni. Január 6-án, azaz hétfőn este 19 órakor az Orlai [...]











